Friss topikok

A nő verve jó!

2009.11.18. 13:25 edemX

 

Első pillantásra hatásvadász lehet a címadás, pedig még tompítottam is annak a kampánynak a fősorán, amelynek honlapja egy kedves "Üsd a kurvát!" felszólítással fogadja a kedves látogatót. Aki nem szereti a felkavaró dolgokat, az ne is nézze meg a miniszájtot, amelyet egy a nők jogaiért síkraszálló dán szervezet hozott tető alá, hogy így hívja fel a figyelmet az őket ért megaláztatásokra. A honlapon arra kérnek bennünket, hogy az amúgy nem kifejezetten kedves hölgyet csapjuk jól arcon. Ezt megtehetjük az egér, de a beépített kamera segítségével is, amivel még jobban beleélhetjük magunkat a pofozó alfahím szerepébe, és kedvünkre osztogathatjuk a monitor előtt a parasztlengőket.

Furcsa érzés, mert bár konzolon orkok, német katonák és birodalmi rohamosztagosok százait trancsíroztam már fel, egy védtelen nőt megütni még virtuálisan is nehéz. Kicsit úgy éreztem magam, mint annak a pszichológiai kísérletnek az alanyai, akiknek egyre növekvő áramütéssel kellett rávenniük egy függöny mögött ücsörgő másik embert a tanulásra,  és akik a felelősséget átvállaló fehérkköpenyes kutató bíztatássára simán benyomták a halálos áramütést is a végén (illetve benyomták volna, ha a túloldalon valóban egy ember ült volna). Miközben osztogatjuk a pofonokat, hogy megtudjuk, mire is fut ki ez az egész a felső sorban az igazi belevaló csávók fokmérője, a ganxtaméter folyamatosan nő. Ahhoz, hogy az üzenetet megkapjuk, végig kell menni az úton, és addig kell ütni a lányt, amg az padlóra nem kerül. Bár a végső üzenet dánul van, elég egyszerűen érthető. (Az oldal elég letöltésigényes, így előfordulhat, hogy csak nagyon lassan jön be).

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://wuvii.blog.hu/api/trackback/id/tr791534172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása